Vezetéstechnikai Tréning

Egy autós vezetéstechnikai tréningen több évnyi tapasztalatra tehet szert


Hol gyakorolhatta volna a vészhelyzetekre adott tudatos válaszokat? Ilyet az autósiskolákban nem tanítanak, mert a „jogosítványhoz erre nincs szükség". Pedig a saját és a családja épsége, sőt akár élete múlhat azon, hogyan kezeli a vészhelyzeteket. Az autó egy eszköz, mely a közlekedése szabadságát nyújtja Önnek. Az a dolga, hogy odavigye, ahova éppen akarja, úgy, hogy közben pihentet és biztonságot nyújt. A gyártó úgy építette meg, hogy lényegesen nagyobb terhelésekkel is elbánjon. Csupán arról van szó, hogy senki nem mutatta meg Önnek, hogyan használja ki a beépített technika határait. Nem mutatták meg azokat az egyszerű fogásokat, melyekkel könnyedén megoldhat olyan helyzeteket is, melyek most még kínosan élesnek tűnnek. A vészhelyzetek felismerését, és az azokra adott helyes válaszokat meg lehet tanulni. Ráadásul, biztonságos körülmények között.


Ehhez csak annyit kell tennie, hogy eljön egy autós vezetéstechnikai tréningre. Ott az autójával együtt egy elképzelt tükör elé állnak, és megismeri határait, majd egy profi - az autóvezetést hivatásszerűen űző - instruktor segítségével személyre szabottan gyakorol. Olyan fogásokat, praktikákat ismer meg, melyeket a hétköznapi autósok - talán - sosem fognak tudni.


Valós vészhelyzeteket fogunk szimulálni, és megtanulja a helyes reakciókat, technikákat. És ezt zárt, biztonságos körülmények között tapasztalhatja, illetve tanulhatja meg.


Az autós vezetéstechnikai tréningen választ kap még jó néhány dologra:


•             Végre megtudja, hogy az autója mire képes szélsőséges helyzetekben.

•             Vajon az ABS-e úgy muzsikál, ahogy illik?

•             A kipörgés gátló tényleg elvégzi a feladatát?

•             Megmutatjuk, mi a teendője, ha éppen elveszíti az uralmát a járműve felett.

•             Mit tegyen akkor, amikor mások sodorják veszélybe Önt?

•             Mi a legjobb és leghatékonyabb megoldás egyes vészhelyzetekben?

•             Kiderül, mi az a „Jávorszarvas-teszt".

•             És fény derül még számos ügyes trükkre, amelyek birtokában méltán lehet majd büszke különleges tudására.